Üzletember vagyok, több kisebb vállalkozásom is van és két nagyobb cégem. Az egyiket, amelyiket nem olyan régen alapítottam a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel segítségével végeztem. Ez a cég nem csupán székhelyszolgáltató cég, hanem a cégalapítást is lehet rajtuk keresztül végezni.

Mivel van már több vállalkozásom, több módon is alapítottam már céget, a székhelyszolgáltatást viszont csak a legutóbbinál vettem igénybe. Ez egy remek döntés volt részemről, mert ez a szolgáltató cég nagyban megkönnyítette nem csak az alapítást, hanem a mindennapjaimat is, sőt még pénzügyileg is jobban jártam így. Üzletember lévén nagyon fontosak nekem ezek a dolgok, a számok, a statisztikák. Sokat kutattam, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb céget és nagy szerencsémre meg is lett. Ha tehetném és vissza tudnám csinálni, az összes vállalkozásom és cégem rajtuk keresztül alapítottam volna.

Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül - Budapest, Újlengyel

A Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel, valóban egy órán belül, a kapcsolatfelvétel után küldi is a hozzájárulót nyilatkozatot e-mailben. Így, ez valóban villámgyors cégalapítás. Amennyiben nem rendelkezik az ügyfél saját ügyvéddel, a cég tud díjmentesen biztosítani. A következő lépés a cégalapítás felé egy személyes találkozó, ahol minden pénzügyet rendeznek, minden dokumentumot aláír az ügyfél és a szolgáltató cég, valamint minden részletet ekkor beszélnek meg. Majd a kész dokumentumokat továbbítják a cégbíróságnak, akik néhány napon belül be is jegyzik a céget, mint új cég. Amennyiben cégmódosításról van szó – mert azt is lehet végezni a Székhelyszolgáltatás24 cégen keresztül -, akkor a cégbíróság 2 hét alatt végzi el a bejegyzéseket.

Magát a székhelyszolgáltatást több székhellyel is lehet igényelni. Vannak csomagok, lehet a székhely Budapesten két helyen is és Újlengyelen. A fővárosi szolgáltatás ára alacsonyabb, de ugyanazokat a szolgáltatásokat tartalmazza, mint az újlengyeli. Abban különböznek, hogy Újlengyel községben már vagy 30 éve nem kell iparűzési adót fizetni. Ezzel az opcióval a nagyobb bevétellel rendelkező cégek jelentős összegeket spórolhatnak meg. Tehát Újlengyel az egyik legalkalmasabb hely az adóoptimalizálásra. Én is ezt a csomagot választottam.

A budapesti csomagban egyébként mind a két székhely remek helyen található. Az egyik a II. kerületben a Bem József utcában, a másik pedig a VI. kerületben a Szinyei Merse utcában. Mind a két csomag tartalmazza a cégtábla kihelyezését, amelyen szerepel a cég neve, ami egy kötelező elem a cégalapításkor. Ezt jól látható helyre kell kihelyezni, ez is szabály. Tartalmazza még a postára érkező levelek átvételét. Majd ezeket a leveleket elektronikus úton eljuttatják a tulajdonoshoz, majd a hó végén minden addig összegyűlt levelet elküldenek a cég tulajdonosának. Tartalmaz még egy nagyon fontos elemet a csomag, ami nem más, mint a kényszerintézkedések kezelése és a hatóságok fogadása. Ezt a több mint 10 éves tapasztalatnak köszönhetően a lehető legprofibban tudják kezelni. Végül pedig egy olyan szolgáltatás, ami hasznos lehet főleg az olyan cégek számára, akiknek nincs egy állandó irodájuk. Mivel ez a szolgáltatás egy havi egy alkalommal ingyenesen használható tárgyaló terem.

Tehát most már egyértelmű. Ez egy remek szolgáltató cég, főleg egy üzletember számára, aki minden részletre ügyel.