Őszinte leszek veletek: rettegek az állásinterjúktól. De tényleg. Fogalmam sincs miért, mindig olyan zavarban érzem magam, mint gimnáziumban a vizsgákon, amikor hetekig készültem, a tudásom biztos lábakon állt, mégis a terembe belépve, megpillantva az asztal túloldalán ülő tanárt, úgy éreztem, hogy semmi se fog eszembe jutni. Ez az érzés a mai napig elkísér a munka világában is. Hiába érzem magam képesnek egy adott állásra, hiszen azért jártam egyetemre, hogy mindent elsajátítsak, ami pályakezdőként szükséges lehet hozzá, mindig szorongással tölt el az állásinterjúk gondolata. Ez legutóbb se volt másképp. Szerencsésnek mondhatom magam, mert szinte egyből egyetem után már megtaláltak a HR-esek különböző ajánlatokkal, ám ugye ez azzal is járt, hogy minden egyes helyen végig kellett üljem az interjút. Ezért azokra a lehetőségekre, amikben akár csak egy apróbb kivetnivalót is találtam, inkább egyből nemet mondtam, és azokra koncentráltam lélekben, amik érdekesebbnek tűntek.

Szerencsére, mint kiderült, a félelem, hogy nem vagyok képes jól előadni magam, vagy megmutatni a tudásom, már a gimiben is megnyilvánult, hogy csak a fejemben létezik, és általában a kellő pillanatban mindig elő tudtam ásni a tudást a homályból és a káoszból, ami a stressz miatt a fejemben uralkodott. Ez pontosan így történt az állásinterjúkon is, belépve az irodába még szó szerint reszkettek a lábaim, izzadt a homlokom és a szívem majd kiesett a helyéről, úgy kalapált, ám amint helyet foglaltam és feltették nekem az első kérdést, máris kitisztult az elmém és képes voltam a helyzetre koncentrálni a rettegés helyett. Így hát több interjúm is sikeresen végződött, több helyről is kaptam ajánlatot, már csak választanom kellett. Mivel a szívem mindig az üzleti élet felé húzott, végül egy külkereskedelmi vállalatnál helyezkedtem el és végre igazi üzletasszony vált belőlem. Az első kihívást az jelentette, hogy le kellett mondjak a hétköznapi, laza öltözködési stílusomról, a tornacipőről és a farmerről, amelyeket felváltott a szűk ceruzaszoknya, a blézer és a tűsarkú cipő.

Mivel korábban még a gondolata se merült fel, hogy magas sarkút vegyek, fogalmam se volt egyáltalán hogy találjam meg a megfelelőt. Egyszer felpróbáltam egyet korábban, akkor is két lépés után orra buktam benne és kiment a bokám. Szerencsére a barátnőm, Liza, aki egy igazi cipőrajongó és odáig volt az örömtől, hogy üzletasszony lesz belőlem, egyből vállalta, hogy a stylistom lesz.

-Tudod, nem nagyon van most időm órákig cipőket próbálgatni. – néztem rá félénken, miután felsorolta az összes szóba jöhető üzletet az Andrássyn, ahova bemehetünk. – Ráadásul még csak most kezdek a munkahelyen, nem tudok elkölteni egy vagyont.

-Jó, oké. – forgatta a szemét. – Akkor viszont a Cipomarket.hu lesz a megoldás.

-Egy webshop? – néztem rá furán.

-Ha nem akarsz órákig próbálgatni, és jó áron keresel elegáns cipőt, akkor nem tudok jobbat. De én számtalanszor rendeltem már tőlük csizmát is, és alkalmi cipőt is, a mérettáblázat alapján mindig passzoltak a lábamra.

-Jó, nézzük meg. – mondtam, mire a barátnőm már be is ütötte a keresőbe a webáruház címét.

A Cipőmarket egy hagyományos cipőbolthoz hasonlóan női, férfi és gyerek kategóriában is kínál lábbeliket. Ezen felül táskák, övek és pénztárcák is kaphatóak az oldalon. A kínálatban számos márka képviselve van, amelyekre természetesen külön is rákereshetünk. A legfőbb cipőmárkák, amiket megtalálhatunk a Cipomarket.hu-n az a Bugatti, a Leon, a Jana, az Olasz táska, a Nike, a Batz, az s.Oliver, a Rider, a Benetton, a Tamaris, a Mayo Chix, a Rieker, az Inuovo, a Marco Tozzi, és a Walk in the City, de ezen felül is találhatunk még jókat, illetve a táskák közt sok más márka is képviselve van.

A Cipőmarket oldalán azt olvastam, hogy ők az elsők között voltak, akik belekezdtek a különböző lábbelik online történő forgalmazásába, ami ma már nem egyedülálló dolog, hiszen sokan meglátták ebben a lehetőséget. A Cipőmarket azonban arra törekszik, hogy mind a legszélesebb, mind a legnagyobb kínálatot biztosítsa a vásárló ügyfeleinek, és a cég elmondhatja magáról, hogy ők rendelkeznek a legnagyobb választékkal mind lábbelik, mind táska terén a piacon. Ezt egyébként Liza is megerősítette.

Mivel ha interneten vásárolunk cipőt, nem tudjuk őket felpróbálni, tehát fontos, hogy alaposan utána nézzünk a mérettáblázatban megadott adatoknak. A Cipőmarket márkákra lebontva tünteti fel a méreteket a talphossz megadásával, ami szerintem egy jó ötlet, hiszen már én is sokszor tapasztaltam, hogy egy adott márkából jó például a 39-es méret, de egy másik márka kínálatában akár két méretnyi eltérés is lehet! Szerencsére Liza készült, és egy mérőszalaggal precízen lemértük, hogy milyen méretre lesz szükség.

Ezután jöhetett a keresgélés. A Cipőmarket nem túlzott a kínálatával kapcsolatban, valóban hatalmas a választék. Szerencsére lehet típusra és márkára is szűrni, tehát van külön cipő, csizma, bokacsizma, papucs, bakancs, és szandál kategória is. Liza javaslatára nem kerestem rá külön a márkára, csak a cipő fül alatt kezdtük el nézegetni, hogy milyen fazonok vannak. Boldogan tapasztaltuk, hogy épp 60-70% -os leértékelés volt egy csomó mindenre, így nem volt kérdés, hogy Liza is rendel magának valamit. Mivel hó vége volt és nem akart nagyon kiköltekezni, ő külön az akciós termékek kategóriáját választotta ki a telefonján, és bele is merült a nézelődésbe, ezzel magamra is hagyva a döntésben.

Mivel az akciónak köszönhetően tényleg jó árban volt minden, én se elégedtem meg egy alkalmi cipővel, miután sikerült megtalálnom az ideális, tűsarkúhoz képest kényelmesnek tűnő, minőségi darabot, választottam egy elegáns bokacsizmát is az esősebb, hidegebb hónapokra. Illetve végül egy gyönyörű, virágmintás edzőcipő is landolt a kosaramban. Jó lesz a szabadnapjaimon.

Miután az önjelölt styleistom minimális orrhúzás után “leokézta” a kiválasztott darabokat, az ő kiválasztott cipőit is betettük a kosárba, és meg is rendeltünk mindent. Házhoz szállítással, utánvéttel rendeltem a csomagot, amelynek ára köszönhetően Liza „visszafogott” költekezésének, elérte a 60 ezer forintot, így mindez ingyenes volt, egyébként ezalatt is csak egy ezres a szállítási költség, ami mint megtudtam azért ilyen kedvezményes, mert annak egy részét a Cipőmarket állja. A csomagokat GLS futár hozta 3 napon belül. Egy termék rendelése esetében már akár másnap nálunk lehet a kiválasztott darab, de több termék esetében is maximum 4 napon belül kézhez kapjuk őket. A futár cég reggel 8 és 17 óra között szállít, ezért fontos, hogy olyan címet adjunk meg, akár a munkahelyünkét is, ahol át tudjuk venni a csomagot. Mivel én még csak egy héttel később kezdtem a munkahelyemen, egyenlőre házhoz kértem a cipőket.

Szerencsére minden épségben megérkezett, a cipők pont olyanok voltak, mint a képeken, és a méretet is sikerült jól eltalálni, köszönhetően a méricskélésnek és a pontos táblázatnak. Így az első munkanapomon már kiöltözve, vérbeli üzletasszonyként érkezhettem az irodába a 8 centis sarkú cipőmben, amiben természetesen előtte vagy hatvanszor körbejártam a házban, hogy megszokjam, és ne essek el az első lépcsőnél. Nagyon jó ötlet volt Lizától a Cipomarket.hu-ról rendelni, hiszen így valóban egy csomó időt megspóroltam, mind az utazgatással, mind a próbálgatással, és bár tartottam tőle, hogy nem fog stimmelni a méret, ha nem próbálom fel a cipőket, de szerencsére ezzel se lett gond.